Post Mortem: IPhone vs. PC

on

Bár a blog sajnos úgy tűnik végképp teljes érdektelenségbe fulladt, a következő – élet által írt – problémát kár lenne kihagyni. Lehet ez az utolsó szög…

Adva van Encsé, akinek IPhone-ján és a laptopján is be van állítva, hogy ugyanolyan időközönként, mondjuk 10 percenként csekkolja a leveleket ugyanazon a szerveren. Minden levelet kijelzi mindkét készülék, de persze hol az egyik, hol a másik fog előbb csipogni. Illetve Encsé bevallása szerint szinte mindig a szifon IPhone csipog először. Vajon csak ugrat, vagy előfordulhat ez?

Arszlán, Belián és Cipórián mindeközben lassan ellovagoltak a lenyugvó nap felé. Sziluettjük belemosódott a felvert porfelhőbe. Feljött a Hold, és csodálkozva nézte a nyomukat, mely a látóhatárig és talán azon is túl vezetett a csillogó szürke homokban. Csendben elmosolyodott…

 

9 thoughts on “Post Mortem: IPhone vs. PC

  1. Na végre valami 🙂

    Egyébként nem értem igazán a kérdést.
    Egymillió tényező játszik szerepet, ami késéseket okozhat, pl. hálózati átviteli sebesség, az egyes operációs rendszerek pillanatnyi foglaltsága, a szerver által a kérések kiszolgálásának priorizálása, stb…

    Hasonló analóg példám nekem is van. Az én rendszeremben Exchange szinkronizálással dolgozik a PC, az MS szerverről van egy auto-forward a gmail-re, onnan a mobil szolgáltatómhoz, onnan sms-ben jön a WM6-os telefonomra. 20-ból 19-szer az utóbbi a gyorsabb.

  2. Lehet, hogy a PC kliense a pontos ido alapjan idozit, amit ha igy van, biztos nem szegyellnek celiranyosan megverni. Akar egy beepitett frekvenciaszorzot is el tudok kepzelni a fenti megerositesere – egy ilyen tipikusan minosegkent megelt felhasznaloi elmenyhez 😉
    Mindez persze ha ugyanazt a protokolt hasznaljak, es nem egyoldaluan push van pl a szifonban.
    Mondjuk az ellenorzeshez meg csak egy mailszerver kell ..

  3. hmm, jol ertem, hogy az idozites egyforma, a kliensekrol egyszerre indulo lekerdezesek eseten altalaban a mobil nyer, es ennek az okat keressuk?

  4. Nem feltétlenül egyszerre indulnak a lekérdezések, de azonos időközönként.

  5. Üdv!

    Példáil, ha az egyik minden óra 10 perckor csekkol, és a másik mindig 1perccel később, akkor az előbbi 90%-át hamarabb megkapja.

Comments are closed.