Fogaskerék


a hoppá érzés fontosságáról

Dugó az üvegben

Egy este Arszlán, Belián és Cipórián kedvenc csapszékükben beszélgettek. A borosüveg lassan kiürült, és Arszlán egy jópofa feladattal állt elő. Előbb az üveg dugóját kis kézimunkával és ütögetéssel teljesen az üveg belsejébe nyomta, úgy hogy a dugó leesett az üveg aljára, majd valahonnan előhúzott egy szemeteszsákot, és megkérdezte társait, hogy ki tudják-e szedni a dugót a zsák segítségével. Hosszan próbálkoztak, … Read More


Kirándulás

Arszlán, Belián és Cipórán ezúttal kirándulni mentek a hegyekbe. Sikerült elrángatni magukkal rendszergazda haverjukat, Debiánt is. Már hazafelé tartottak mikor rájuk esteledett és a hazavezető ösvényen utolsó akadályként egy függőhíd előtt találták magukat. Sötétben életveszélyes lett volna megkísérelni az átkelést. Ráadásul egyszerre legfeljebb ketten mehettek át a hídon. Szerencsére volt náluk egy zseblámpa, de aggódtak, hogy esetleg kifogy az elem, … Read More


Szlovák turista, magyar turista

Most hagyjuk kicsit pihenni hőseinket, és lássunk egy érdekes történelmi feladatot. Előttem van a Holnapi Újság 2010 március 3-i száma. Ismeretes, hogy ez volt az a nap, mikor feloldották az újinflueza miatt elrendelt részleges „zsilipes” határzárat Szlovákia és Magyarország között. A határzár épp Újév napján, 2010. január 1-én lépett életbe. Az újság részletesen kifejti, hogy mit is jelentett ez: egyszerre … Read More


Lámpák és kapcsolók

Egy másik alkalommal Beliánt a fegyőr egy szobához kísérte, amiben három kapcsoló volt. – Na, jómadár. Ez a három kapcsoló odakint három izzóhoz kapcsolódik. – kezdte. – Mindegyik egyet kapcsol fel, külön-külön. Játszhatsz a kapcsolókkal, majd kisétálunk és ha eltalálod, hogy melyik kapcsoló melyik izzóhoz tartozik, akkor egye fene, este megnézhetitek a meccset. – Hosszan gondolkoztam, – meséli Belián – … Read More


Futás!

Három kedvenc gazfickónk ezúttal futóversenyt rendez. Kijelölnek egy nagyjából 100 méteres távot, aztán egyszerre indulnak. Arszlán ér be először a célba 5 méterrel lehagyva Beliánt és 10 méterrel Cipóriánt. Ez mondjuk nem okoz meglepetést, tudják, hogy Arszlán a legjobb futó és Cipórián a leggyengébb. Hogy a verseny fair legyen, mégegyszer rajthoz állnak, de most Arszlán 10 méterrel, Belián pedig 5 … Read More


6 gyufa, 4 háromszög

A következő feladat egy klasszikus, valószínűleg sokaknak ismerős. Számomra különösen kedves, mert elsős gimnazista koromban ehhez kapcsolódott első igazán komoly hoppá élményem. Sajna nem ugrott be rögtön a megoldás (mert ilyen is van), úgyhogy a rögösebb utat kellett választanom. Hosszas levezetéssel, gondolkodással jutottam el abba az állapotba, amikoris az egyetlen lehetséges válasz egyszer csak hoppá!, beugrott. Adott a képen látható … Read More